Támogatók

Keszler Viki

a Másállapotot a Szülészetben! mozgalom egyik alapítója, közgazdász, dúla

Megtisztelő, hogy a kezdetektől követhetem a Liliom Születésközpont megszületését, és magától értetődő, hogy teljes szívvel támogatom. Anyaként megéltem, hogy otthon és kórházban is lehet megerősítő élmény a szülés, ha az anya választását és a babájával való egységét tiszteletben tartják. Szülészeti aktivistaként már látom, hogy milyen kiváltságos és szerencsés voltam, mert hazánkban ma számos nő nem élhet a szabad választás lehetőségével, hiszen hiába van joga intézeten kívül szülni, ha nincs számára elérhető szakember és a feltételeknek megfelelő helyszín. Hiszem, hogy ha elegen támogatjuk, ez a központ olyan hely lesz, ahol megadatik a legjobb életkezdet, és ahol a családdá születést nem árnyékolja be nehéz élmény. A szülészeti ellátásban átélt trauma hosszan hat, a szégyen, a bűntudat és a tehetetlenség sok nő életét nehezíti. Mindeközben látom azt is, hogy micsoda gyógyír és erőforrás a sorstárs támogatás, ahogy egy jó szülésélmény is hatalmas erőt ad. Zsuzsiról tudom, hogy fáradhatatlan és a pozitív változás egyik hazai motorja. Ha valaki megérdemli, hogy támogassuk a projektjét, az ő, és mi, magyar nők is megérdemeljük, hogy az ország minden részén legyen biztonságos és elérhető alternatíva.

Balázs Anett

családsegítő, háromgyermekes Békés megyei anya

Szívből kívánom, hogy sok-sok anyuka tapasztalhassa meg azt a női erőt, a hitet abban, hogy a női test csodálatosan működik, amit volt szerencsém nekem is megtapasztalni háborítatlan szüléseim során. Nem a helyszín volt a legfontosabb, hanem a bábai gondoskodás, a tisztelet és a bizalom, ami áradt felém a szülést kísérő szülésznőkből. Zsuzsit a támogató, elfogadó, megerősítő személyisége mellett a naprakész, evidencia-alapú szaktudása teszi majd kiváló szülésznővé. A Liliom Születésközpont eszmei, szentimentális értéke felbecsülhetetlen a szememben.

Molnár-Rúzsa Krisztina

kulturális szervező, háromgyermekes békéscsabai édesanya

Kiszolgáltatottság, félelem, információhiány, alárendeltség – csak néhány szó, ami a legnagyobb öröm mellett a kórházi szüléseim kapcsán kivétel nélkül mindig eszembe jut. Hálás vagyok Zsuzsinak és minden hozzá hasonló elhivatott embernek, hogy reményt adnak arra, hogy a lányaim majd kompetens személyként, boldog izgatottsággal, minden várandóssággal-szüléssel kapcsolatos tudnivaló birtokában, akkor és ott a történések legfontosabbikaként adhatnak életet a gyerekeiknek.

Fejesné Garai Melinda​

kétgyermekes Békés megyei édesanya

Azért támogatom a Liliom Születésközpont létrejöttét, mert sok családnak nyújtana lehetőséget a boldog, békés és háborítatlan születésélmény megéléséhez végre itt a megyében is. Mert már születésünk első pár órája is egész életünkre kihatással van!

Futaki Jolán

jogász, dúla, szülésznő hallgató

Dúlaként és szülésznő hallgatóként nagyon fontosnak tartom a Liliom Születésközpont projektet. Létrejötte biztosíthatná azt, hogy a Békés megyei anyák előtt is végre több lehetőség álljon, amikor a szülésük helyét és az ellátásukat végző szakembereket választják ki. A születésközpontban működő bábai modellen keresztül megvalósulhatna az evidencia-alapú és holisztikus szüléskísérés, amire jelenleg nincs lehetőség a környéken.

Tarcali Kati

kétgyeremekes gyulai édesanya

Mindkét gyermekem intézeten kívül született, születésotthonban és a saját otthonunkban. Soha nem volt számomra alternatíva a kórházi szülés. Mélyen hiszem, hogy a nőkben minden megvan ahhoz, hogy életet hozzanak a világra, s ehhez az esetek többségében egy biztonságot nyújtó kíséret -beavatkozások nélkül – elegendő lenne. Boldog a lelkem, hogy a Liliom Születésközpont létrejötte választás lehet azon nők számára, akik úgy döntenek, hogy háborítatlanul szeretnék megélni ezt a csodát, egy Élet és az Anya születését. Ehhez biztosítanának támogató, szeretetteljes közeget, támogatva anya-baba-család egymásra hangolódását, és segítő kezet nyújtanának közös útjuk elindulásához. Áldás kísérje munkájukat!

Novák Julianna

dúla, perinatális szaktanácsadó a 2001-ben alakult Magyarországi Dúlák Egyesületének (MODULE) egyik alapító tagja, jelenleg társelnöke

Zsuzsi 2016 decemberében, harmadik gyerekével várandósan végezte el a MODULE dúlaképzését, majd egyesületünk aktív tagja lett. Azóta csodálom töretlen lelkesedését és kitartását, amivel saját környezetében elindította, és hihetetlen energiával működteti a Békés Születés(é)ért Támogatókört. Biztos vagyok abban, hogy sikerre viszi az általa megálmodott Liliom Születésközpontot is. A születésközpont hiánypótló lenne a helyi és környékbeli nők számára, azoknak a leendő anyáknak és családjaiknak, akiknek fontos, hogy gyermekük születésekor tájékozott döntésen alapuló, valódi választási lehetőségük legyen, ahogy számos európai országban ez már régóta adott.  A nőközpontú, tudományos bizonyítékokon alapuló szülészeti ellátást (evidence based medicine=EBM) biztosító országokban az otthonszülés és a kórházi szülés közötti átmenetként létezik közbülső helyszín is: a jól képzett, önálló kompetenciával rendelkező bábák által működtetett független születésház (birth home, Geburtshaus) vagy a kórházak szülészeti részlegéhez kapcsolódó születésközpont (birth center) intézménye. Ez azon nők számára lehet jó választás, akik elérhető háttérintézmény hiányában vagy egyéb ok miatt nem akarnak, vagy tudnak saját otthonukban szülni. Mindenkit – aki fontosnak tartja a projekt megvalósulását – arra biztatok, hogy adománnyal, önkéntes munkával, tárgyi felajánlásokkal, információ megosztással támogassa a Liliom Születésközpont mielőbbi létrejöttét.